Ez már pakolás napja volt
Mert hivatalosan a negyedikére teljesen készen kellett lenni a pavilonokkal.
Össze kellett szerelnem a két tartalék üvegtárgyat.
Igen
Van két tartalék arra az esetre, ha…
És ezt el sem képzeljük, hogy mi lesz, hogy ha ez a „ha” kerül sorra…
De tényleg van két tartalék üvegtárgy, és ezeket (vagy ezek egyikét) be lehet vetni végszükség esetén. De ez már mindenképpen hamisítás lesz, mert ezekben nincsen sóhaj, ezek nem járták végig a zarándoklatot, tehát semmiben sem különböznek egy teljesen hétköznapi üvegtárgytól, viszont pontosan ugyanúgy nézneki ki – vagy még akár egy kicsit jobban is –, mint a legfontosabb sóhajt tartalmazó üvegtárgy.
Viszont ezzel azt is elmondtam, hogy a kiállított üvegtárgy tényleg az a tárgy, amibe belekerült a legfontosabb sóhaj, tényleg az a tárgy, amelyik végigzarándokolta velem a teljes évet. Nem kellett kicserélni, nem tört össze, nem sérült, és nem történt semmi olyan váratlan esemény, ami miatt valamelyik tartalék tárgyat kellett volna elővenni.
Erre nem fogadtam volna egy forintban sem a projekt kezdetekor, hiszen olykor elképesztő körülmények között cipelésztem magammal az üvegtárgyat, és egyáltalán nem volt rá semmi garancia, hogy egyszer sem fogom elejteni, egyszer sem fog nekikoccanni valaminek, egyszer sem fog semmi végzetes történni vele.
De nem történt! Szerencsére!
Úgyhogy semmi kompromisszumot nem kellett kötni a hitelességet illetően.