Akusztikus tervek

Az eredmény kihirdetése óta most találkoztunk először Mátéval, mert amikor a 3 Hollóban leültünk örülni, akkor ő még szegény nagyon lázas volt.

A kiállítás hangzó anyagával kapcsolatban viszont már nagyon fontos dolgokat szerettünk volna átbeszélni. A térről, a hangzásról, a három installáció saját hangjáról, illetve azok összekomponálhatóságáról beszéltünk. Azóta Máté már testmikrofonokat is szerzett, mert ezzel a módszerrel is megpróbáljuk kiküszöbülni azt a problémát, hogy a kecskeméti telephelyen nem tudunk stúdió körülmények között dolgozni. Az autók, a repülők, a targoncák hangját valahogy ki kell majd szűrni a felvételekről.

Az alábbi felvétel még 2024. december 12-én készült Kecskeméten, amikor a pályázathoz mellékelendő kísérletekhez nyersanyagot gyártottunk.

És mindezekután…
Csibe éjjel felkelt, és lerajzlta, hogy a három installáció tartalmi jellemzője hogyan feleltethető meg a befogadás módjával.

terkep