Újragondolt sorrend
Az eddig készült rajzoknál az volt a stratégia, hogy készítek egy szép homlokzatrajzot (hogy mennyire lettek ezek szépek, vagy a „szép” egyáltalán mit jelent ebben az összefüggésben, azt most hagyjuk), majd ezt a már majdnem kész réteget kezdi felülírni egy szélrajz. A két különböző típusú rajz egymásra kerülésének vannak megkerülhetetlen szabályai és/vagy következményei. Az első réteget még nem befolyásolja semmi, azt egy üres felületen indítom, és a rajzot a másik réteghez való alkalmazkodás kényszere nélkül lehet fejleszteni.
A következő rétegnél már nem ilyen tiszta a helyzet. Amikor a felületen már jelen van egy teljesen más természetű és struktúrájú rajz, akkor minden elképzelést felülír, vagy legalábbis nagyon erősen befolyásol az interakció, ami a rétegek egymás főlé helyeződése (vagy jobb esetben egymásba kulcsolódása közben) fellép. Ez egy elkerülhetetlen következmény, de tulajdonképpen nem is az a cél, hogy megkerüljük ezt a jelenséget, hiszen ennek a rajznak pont az lesz a elsődleges tartalma, hogy két nagyon más természetű rajz kerül egymással áthatásba.
Annál sikeresebb a kísérlet, minél több helyen és minél komplexebben megvalósul az együttműködés a rajzi rétegek között.
Ennél a rajznál (ez volt az első ilyen kísérlet) megfordítottam a sorrendet és először készült el a szélrajz, és utána kezdtem ráépíteni a homlokzatrajzot. Most úgy tűnik, hogy ez egy sokkal sikeresebb metódus, mert a szélrajz elkészítésekor iszonyatosan nagy szükség van a szabadságra. Amikor a homlokzatelemek között kezdtem szelet rajzolni, rettenetesen befolyásoltak a felületen lévő rajzi elemek. A szél nem tudott szabadon fújni. Minden igyekezetem ellenére rettenetesen lekorlátozta az áramlások szabadságát, hogy minduntalan a már meglévő rajzhoz akart illeszkedni a mozgás. Elvesztette a szabadságát.
A kompozíció vagy a rajz összhatásának szempontjából lehet, hogy jó volt, hogy a szélrajzot tudtam alakítani a körülményekhez, de az nagyon elszomorított, hogy azt éreztem, a szélrajzból kiveszett az energia.
Nagyon jó élmény volt újból egy szélrajzzal szemben állni, egy üres felületen teljesen szabad rajzolásba kezdeni, és a szélrajz nagyon jól sikerült. Ebben benne volt az öröm is, és a szabadság is, és egy kifejezetten izgalmas lap született. Most a homlokzatrajz kezdett egy kicsit megfagyni és merevvé válni, de ez könnyen lehet, hogy csak a fáradtságnak köszönhető. 13 órája rajzoltam már, amikor abbahagytam, mert éreztem, hogy nam jó, amit csinálok.
