A fejrehelyezés
2026. február 21., vasárnap délelőtt1
Pontosan négy héttel járunk a fejrehelyzés és a nagy sóhaj befogása előtt, amikor egy hétvége hirtelenszerűen azzal telt el, hogy egy nagy újragondoláson vezetem keresztül magam (és a szemtanúimat). Az újragondolások mindig nagyon extatikusak, mindig nagyon tartalmasnak ígérkeznek, mindig nagyon örül nekik az ember.
De a lényeg általában másnap történik, amikor eldől, hogy mi lesz velük.
Amikor megnézzük friss szemmel, amikor újabb szempontok kerülnek fel a horizontra, amelyek a kitalálás közben valahogy megbújtak, és amikor megmutatjuk olyanoknak, akik nem voltak velünk az extázis pillanatában, és egy kicsit józanabbul és frissebb szemmel tudnak ránézni az eredményre (ez Luca volt).
Csibe nagyon lelkesen támogatot az axtatikus kalandomban, ami arra nagyon jó volt, hogy az alábbi szöveg (gyenge pillanataimban versnek hívom) megszülessen. És az, hogy ez a 25 sor megszületett nagyon fontos, és nagyon örülök, hogy idekerülhet. Mert azt, hogy milyen hányattatásokon megy keresztül a tervező2, amikor határidőre kell, hogy eszébe jussanak a végső megmentő jó megoldások, nagyon jól dokuementálja.
A hallgatóimnak is szoktam mondnai, hogy egy prezentáción nyugodtan be lehet mutatni azokat a zsákutcákat is, melyekbe be kell térnünk a projekt létrehozása közben, mert nagyon sokat elmondanak a munka korábbi állapotairól, és ezeken a rétegeken keresztük (még ha később teljesen kikerülnek a projektből) nagyon sok minden megérthető a tartalomból. Ha más nem, akkor az, hogy nem csak egyenes utak vezetnek a megoldásokhoz.
Tehát az ötletet később elvetettem, amiben nagyon nagy szerepe volt annak, hogy Lucának szemlátomást nem tetszett, sőt csalódást okozott volna, ha ebben az irányban megyünk tovább. És ez egy fontos szempont.
A fejrehelyezés dátuma már nagyon régen ki volt tűzve, ezen nem is akartam és nem is lehetett változtatni. És a dátumhoz képest 17 visszaszámolt napot adtam magamnak. A fejrehelyezés előtti tizenhetedik napon már biztosan kell tudnom, hogy kinek a fejére és hogyan fogom ráhelyezni az üvegtárgyat, és pontosan mi fog történni a gömb bezárásakor.
Eddig még van egy kis idő.
A szövegrész 5 versszakból áll, verszakonként 5 sorból, és soronként 17 szótagból.
A szerkezet szigorú, sehol nem bicsaklik meg. De tudjuk jól, hogy egy vers nem attól jó, hogy szigorú a szerkezete, ésnem is szívesen hívom versnek a formai kötöttség ellenére sem.
Azért sem szeretem versnek hívni, mert a Szubszusz… kiállítás után tettem magamnak egy ígéretet, hogy nem fogok többet verset írni.
(https://prezi.com/view/3pX83TaiRszQkSevZ8ze/?referral_token=urbtr1lnB3FN)
A hétvége kalandját a 25 soros szöveg és egy videóüzenet dokumentálja, amit Lucának küldtem. A videót viszont nem teszem ide, mert…
- Ez egy olyan poszt, amit utólag hozok létre, de beteszem arra a dátumra, amihez a tartalom kötődik. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a vers megszületése akkor nagyon fontosnak számított, akár még sorsfordító is lehetett volna, de mára kiderült, hogy nem abban az irányban folytattuk a nagy kalandot. Viszont az ide-oda fordulatok ellenére nagyon fontosnak tartom, hogy valami maradjon ebből is, hogy valamit mutassak ebből a zsákutcába fordulásból. ↩︎
- Annyira utálom az „alkotó” szót, hogy képtelen vagyok leírni. ↩︎