egy pár másodperc a gangon
Sütöm a palacsintát – a lányomnak van szülinapja – és nyitva van az ajtó, ahogy szoktuk, hogy jöjjön be egy kis friss levegő az udvar felől. Látom, hogy egy Paki ténfereg (na jó, hívjuk inkább VOLT futárnak) az ajtó előtt. Kimegyek, hogy segítsek neki, mert nem tudja hol van. Kiderült hogy az ötödiken van a cím, amit keres, mi meg a hatodikon lakunk. Kis idő eltelik és látom, hogy megint itt szimatol az ajtó előtt. Kimegyek megint, és kérdezi, hogy „Are you an arist?” Mondom „yes”, de már abban a pillanatban megbántam, nem szoktam ezt így rávágni egy hirtelen jött kérdésre. Sokkal inkább azt kellett volna válaszolnom, hogy „maybe”, …ezt majd még le kell rendeznem magammal. És közben mondja, hogy látja ott bent (a szobában) a nagy rajzot, és teljesen oda van… Nagyon belelkesedett, és nem győzi kifejezni, hogy mennyire tetszik neki. Persze csak töredékesen értem, amit mond, mert a pikisztáni angol sem az erősségem, és legalább három réteg maszk és sál combó van rajta. De minden egyértelművé vált, amikor nagy kézrázások és ölelgetések közepette búcsúzkodunk. Azóta én is rettenetesen feldobott vagyok.