Komoly kihívást jelentett annak a kitalálása, hogy lehet megoldani az üveggömbök lezárását.
Hogy milyen módon, milyen anyaggal és milyen technikai megoldással lehet egy gömbfelületen vágott kör alakú lyukat lezárni – nem egyszerű kérdés.
Most már látom, hogy a gondolatmenet elején mennyire túlbonyolítottam a problémát. Amikor a kép készült (tegnap este), még azzal kísérleteztem, hogy milyen módszerrel tudok kinyitható lábakat készíteni (vagy fémből, vagy a hordozó anyagához illeszkedően fa rúdból), melyet a lyukon be tudok helyezni a gömb belselyébe, majd ott szétnyitva el tudom érni, hogy a lyuk pereméhez belülről támaszkodnak.
A lábacskákat szerencsére hamar elengedtem, mert azokat legyártani nem lett volna egyszerű, bár kétségtelen elég jól nézett volna ki, ha sikerül. De teljesen felesleges. Ráadásul egy ötlábú fotóállvány szerű kinyitható szerkezet központi csomópontját erősre és mégis kinyithatóra megtervezni nem lett volna triviális feladat.
Az öt lábra pedig a projekt belső számmisztikája miatt már elengedhetetlenül szükség lett volna. A három láb bőven elég lett volna statikailag, de a koncepció szempontjából nem.
Most viszont már ott tartok, hogy nem kellenek lábak, nem kell sem szétnyithatónak lenni, sem ötszögnek lenni, bőven elég ha a belső kör alakú nyílásfedőn egy (mondjuk egyötödnyi) cikkely kiányzik, mert így már be lehet fűzni a kör lapot is a gömb belselyébe. Hurrá. Ez így nem csak a legegyszerűbb, a legkönnyebben kivitelezhető, de messze a legerősebb megoldás lehet. Az öt támaszkodási pont ettől függetlenül még maradhat, amit továbbra is a korábban vett szilokon lábbal fogok megoldani.
Annak kitalálása egy következő kérdés, hogy a nem síkfelületen futó görbéhez hogyan lehet majd illeszteni a lezáró lapokat. De ez a mese következő fejezete lesz.